Archívum: Politika kategória

Fletónak az őszintesége mellett még hatalmas színészi tehetsége is van ! Igaz ugyan, hogy ez a tehetség egyetlen szerep “eljátszására” korlátozódik.
Bizonyára nagy Moliére-rajongó. ( katt a képre! )
tartuffe.jpg

Egy mondat egy zsarnokságról
- II -

Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van,
nemcsak a pesti tereken
összegyűlő embereken,
nemcsak a szabadba kiáltott szóban,
a nyíltan kimondott mondatokban,
nemcsak a televízióban,
a mindenható médiában,
ahol azt hallod hogy minden rendben,
de te tudod azt,
hogy lehet ez így? nem! nem!

hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van:
de nemcsak a televízióban,
híres szeptemberi mondatokban:
“Elkúrtam ezt ,fiúk,
nem kicsit nagyon
de azért itt maradok
hol most én épp uralkodok;
és aki szól ellenem, arra
rohamrendőrt uszítok
de még ez jobban is jár,
mint az, akinek csak úgy, ki tudja?
véletlenül tört be akkor éjjel a koponyája;
próbáld vállalni amit ma reggel mondtál,
a tegnap rendőrsége ott lesz a nyomodnál,
ott zsarnokság van akkor is, ha ezt még
tagadják,ott ahol tudják,
de nem, inkább
te leszel az, aki szélsőséges, antiszemita
kinek a szava csak mint ugató kutya
kinek az utca kövéről, a kormányhoz
szinte fel sem hallik a kiáltása;

hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van:
nemcsak a médiában
el-elhangzó beszédekben
“stabil a gazdaság”, majd
később, de szeptemberben
kiszivárgott beszédében:
Hát ezt elkúrtuk, na és?”
hát, emberek, ilyen a világon nincs;
de ez megy már orrba-szájba:
hazudott a kormány, de
felejtsd is el mára,
mára és holnapra, és majd örökre
és ad majd helyette ezt-azt
napi- és vizitdíjat,
áfa-emelést meg az adótokat
emeli fel addig, míg a pofáján a bőr
mint a kénköves pokol, úgy füstöl;
de az kit érdekel, kérdik ők
mert majd rákenik úgyis a F***** pártra,
mert az úgyis ott van,
ahol sokszor igaza van:
rágalom és ki-magyarázat
ebben van otthon a bandád
te Fletó-gyalázat;
hazugok vagytok majd a
demkokrácia köntösébe bújtok;
neveteket egy ország
majd nemzedékek sora
említi egy mondatban majd
a pokolra jutottakkal;

hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van:
nemcsak a médiában
majd a reggel olvasott újságban
mert ott kell mindennnap látni
mit hazudik már megint Lárifári;
mert ahol zsarnokság van
a szó szinte hiába van;
itt szoc-lib
zsarnokság van.

Egy mondat egy zsarnokságról
- III -

Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van,
nemcsak a pesti tereken
összegyűlő embereken,
nemcsak a szabadba kiáltott szóban,
a nyíltan kimondott mondatokban,
nemcsak a televízióban,
a mindenható médiában,
ahol azt hallod hogy minden rendben,
de te tudod azt,
hogy lehet ez így? nem! nem!

hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van:
nemcsak a parlamentben
a közpénzeket kezelő
miniszterekben,
azoknak, akiknek már
semmi sem drága
honnan telik
a “céges autó”
az Audi A’-ra;
Ha “itt egy kis költség
ott egy kis kiadás
lárifári, nem gond
mert ott van a
közpénzből megoldás”;

hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van:
mert a parlamentben
és a kormányban,
az ötvenhatos ifjak
börtönőrei állnak
hiába mondják, hogy
megváltoztak mától
a pufajka kilóg
az öltönykabát alól;
nyolcvankilencre mondják
hogy a rendszerváltozás
de valójában csak egy
betűvel rövidebb lett
az “eMSZeMPé” imázs;
a módszerek, ha változtak
a banda mégis a régi
csak az emberek
lelkét kell fertőzni:
“ilyen jó lesz nektek,
állj be közénk pajtás,
te lehetsz a legjobb
barátelvtárspajtás “;

hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van:
nemcsak a médiában
majd a reggel olvasott újságban
mert ott kell mindennnap látni
mit hazudik már megint Lárifári;
mert ahol zsarnokság van
a szó szinte hiába van;
itt szoc-lib
zsarnokság van.

Itt van az előbbi linken elérhető oldal szövege,amely a www.fisz.hu oldalon jelent meg.

(vagy nézd itt: http://www.fisz.hu/ujfisz/index.php?lap=hirek/hir&new_id=3168 )
Persze az alábbi beillesztés nem teljes, mivel a képeket és hasonlókat nem tettem ide.
Köszönet illeti a cikk íróját, akinek ezúton is csak gratulálni tudok az alábbi borzadályhoz. Remélem, több, ehhez hasonló merényletet nem követ el a jóérzés ellen, a jövőben.
Lássuk !

“”/
“Értelmiségi vagy, leszel, vagy valami ilyesmi. Hát engedd meg, hogy egy gyors szellemi csörtére hívjalak. Van egy szabály: ha véletlenül abban a székben ülsz, amely felé az van kiírva, utálom a tandíjat és kész, akkor állj fel most három percre. Köszönöm! Allé!
Aki hallgatóként a tandíj ellen van, az be van ijedve. Ez nem szégyen. Azonban nem attól van beijedve, hogy nem fogja tudni kifizetni a tandíjat, csak ezzel jó takarózni. Ugyanis nem kell jövőre sem tandíjat
fizetni. Csak azoknak, akik tanulmányi eredményeik alapján nem kerülnek be a legjobb 15%-ba. Ha félsz a tandíjtól, azzal azt mondod, hogy félsz egy versenytől, nem bízol magadban, hogy 100-ból a legjobb 15-be kerülsz. Ez sem gáz, csak legyünk tisztába vele.
Még két gondolat, mert mindjárt letelik a három perc.
Szerintem az a jó felsőoktatás, amely az életre készít fel, nem az ősfás parkban töltött szanatóriumi évekre. Az életben pedig az érvényesüléshez, a boldoguláshoz küzdeni kell. Nem állhatunk úgy neki egy munkalehetőségnek, hogy ellébecolom, aztán lesz valami, mert a valami az lesz, hogy újra padon ülve álláshirdetéseket kell nézegetni. Nekem azt üzeni a tandíj, hogy ha jobb helyzetbe akarsz kerülni, akkor csináld, csináld, jól csináld. S szerintem ezt a mentalitást felvenni, megtanulni jobb a felsőoktatás mégiscsak védelmező világában, mint kint terepen. Mert azok a pofonok majd nem havi 10 500 forintba fognak kerülni.
És az utolsó! Van a bátyám, a család szemefénye. Minden harmadik vasárnapi ebédnél elhangzik (felmentem, nem az ő szájából), hogy a Peti (ő a bátyám), ha hármast vagy négyest kapott az egyetem, akkor visszament javítani. A nem normális (ezt azért ott nem merem kimondani, mert a zsíros szedőkanál csúnya nyomott hagy a tarkón). Egyszer megkérdeztem, te hülye vagy, miért mentél vissza (zsíros, piros folt a tarkómon)? Azért mert eggyel jobb jegy havi 100 Ft-ot dobott az ösztöndíjamon, az meg két sör a vizsga utáni bulin.
Ha visszamegyek javítani és beküzdöm magam a „felső 15%-ba”, akkor az havonta 40 sör. Az sok. Kár, hogy nem szeretem a sört.
Letelt. Visszaülhetsz, ha még mindig vissza akarsz.”"
/”"

Még egyszer köszönet a cikk írójának, mert ezzel megmutatta, hogy hányféle hülyének nézik egyszerre az egyetemistákat.

Hogy mik vannak!
http://www.fisz.hu/ujfisz/index.php?lap=hirek/hir&new_id=3168
Hogy a tandíj milyen jó lesz nekünk meg minden.
Hát ilyen a világon nincs!
DE !!! Olvasd tovább!
Meg hogy nemis kell majd(?) tandíjat fizetni.
DE !!! Olvasd még tovább!!
Annak a 15%-nak nem kell, aki benne lesz a kiválasztottak között.
És a többiek ?! A 85% ? Velük mi lesz ?
Tisztelt ****-pártpolitikusok! Számolni még mindig tudunk, bármennyire fáj is ez Önöknek!
Mert engem nem győztek meg az X és Y párt(ok) arról, hogy vidáman, dalolászva, tandíjat kelljen fizetnem.
A propaganda szóróanyaguk szerint GONDOLKODNOM kellene , ÉS , NEM-mel szavazni.Márpedig e kettő kizárja egymást.
Egyetértek a cikk írójával abban, hogy a boldoguláshoz küzdeni kell. Na de nem így, ebben a formában!
Mert hát miis lenne ez? Tandíjverseny a legjobbak közé bekerükésért!Más formában már halottuk ezt, csak akkoriban szocialista munkaversenynek nevezték.
Hát ilyennel akarnak átb*szni minket?!!
A cikkíró szerint a félévenkénti 40 sör miatt lesz jó nekünk a tandíj? Mert ez tanulásra ösztönözne minket? Nem tudom, hogy milyen sörre gondolt a kedves szerző, de egyenlőre még ilyet rajta kívül senki nem kóstolt/kóstolhatott.
De ne is tegyük: emberek vagyunk, nem pedig agymosott humanoid lények.